Orosz Gábor

A bútorgyártás iránti érdeklődésem gyerekkoromban kezdődött, hiszen asztalos édesapám mellett gyakran tevékenykedtem a műhelyben. 40 éves tapasztalatát adta át nekem. Mostanra magam is közel 20 éve tevékenykedem a bútoriparban.
Nyitott, barátságos és közvetlen természetű vagyok, szeretek az emberekkel beszélgetni, szívesen osztom meg a tapasztalataimat, ötleteimet.
A helyszíni felmérés és tervezés során legfőbb feladatom, hogy eljussunk arra a pontra, amikor azt érezzük, hogy az igényeinknek megfelelő bútort terveztük meg mind a külső megjelenést, mind a praktikusságot illetően. Véleményem szerint a két szempont ugyanolyan fontos.
Hogy ezeket meg is tudjam mutatni, a tervekről 3D látványterv készül, amit addig módosítunk, míg tökéletes nem lesz a végeredmény. Ezek után kezdődhet a kivitelezés.